Fotók, amik bizonyítják, hogy a kereskedelmi dolgozók neve egyet jelent a türelemmel

az ember betér egy boltba, sok esetben csak jobbra-balra lézengő eladókkal találkozhat, akik mintha alibiből pakolásznak néha valamit a polcokon. Ez azonban csak a látszat, vagy inkább haláltusa, mely annak az eredménye, hogy szegény dolgozók előtte már a szívüket-lelküket kihajtották, és most már csak a megváltó halálért esedeznek. Éppen ezért, hogy egy kicsit a külsős emberek is beleláthassanak a boltban dolgozó emberek életébe, hoztunk néhány képet, melyek végére érve garantáltan mindenki más szemmel tekint majd a kereskedelmi szektorban dolgozó névtelen hősökre…

1.  A Glamour és Joy napok gondoskodnak róla, hogy idegösszeomlást kapjon az ember.


2.  A vevő a leghátsó olívaolajat szerette volna, mert ugye az ‘mindig frissebb, mint amit előre raknak’. Így vagy úgy, de ki is szedte végül…👏

1 2 3

Mi a véleményed?